Előadási lehetőség hallgatóknak az ABsolute III. konferencián

Határidő: 09/22/2019

Az ELTE BTK HÖK Magyar Intézetek Képviselete idén is megrendezi az ABsolute, azaz az Alkalmazott Bölcsészet Konferenciát. A konferenciát 2017 őszén azért hozták létre, hogy párbeszédet generáljanak a bölcsészettudományok hasznosíthatóságáról, társadalmi értékéről, és lehetőséget adjanak azoknak a hallgatóknak, akik olyan kutatásokat végeznek, ahol a bölcsészettudományok alkalmazhatósága jól érzékelhető.

A bölcsészettudományok társadalmi megítélésének egyik fő tényezője, hogy a bölcsészettudományi kutatások társadalmi hasznát, értékét, alkalmazhatóságát kevesen ismerik.
A konferencia célja, hogy megmutassa a bölcsészettudományok hasznosíthatóságát, ezért olyan előadások jelentkezését várják, melyekben hangsúlyos a kutatás eredményeinek gyakorlati felhasználása.

A konferenciára jelentkezhet bármely bölcsészettudományi alapképzésben, osztatlan tanárképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben résztvevő hallgató, a képzési intézményétől függetlenül.
A konferencián 15 perces előadások bemutatására lesz lehetőség.

A konferenciára jelentkezni egy 1600-2000 leütés hosszú, az előzetesen megadott forma szerint elkészített absztrakttal lehetséges, melyet a magyarik@btkhok.elte.hu címre, ABsolute 2019 tárggyal kell elküldeni.
Az absztrakt foglalja össze az előadás főbb kérdéseit, gondolatmenetét, illetve térjen ki az eredmények gyakorlati felhasználhatóságára.
A dokumentumnak tartalmaznia kell a jelentkező nevét, képzését, a képzés intézményét, az előadás címét és a témavezető nevét is.

Az absztraktok beküldési határideje és így a konferenciára való jelentkezés határideje: 2019. szeptember 22., 23.59.

A konferencia szekciói a beérkezett absztraktok alapján kerülnek kialakításra.

A konferencia időpontja: 2019. november 21.

Helyszín: ELTE BTK

Felhívjuk a figyelmet, hogy a Magyar Intézetek Képviseletének sajnos nem áll módjában fedezni az utazás és a szállás költségeit. A Magyar Intézetek Képviselete a konferencia szervezésével kapcsolatban a változtatás jogát fenntartja.

További információk elérhetők a Magyar Intézetek Képviselete honlapján, a kérdéseket pedig a magyarik@btkhok.elte.hu címre várjuk.

A pályázati kiírás itt található.

A konferencia weboldala

Facebook

(forrás: https://btk.elte.hu)