“Fénykép vagy emlék? Melyik az időtállóbb?” előadás a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban

Határidő: 02/12/2020

Fénykép vagy emlék? Melyik az időtállóbb? címmel tart előadást Gál László ökológus, természetfilmes, a Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet magiszteri hallgatója és dr. Macalik Kunigunda biológus, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa az Ember és Természet Kollégium soron következő estjén 2020. február 12-én, szerdán, 18.30 órától, a Györkös Mányi Albert Emlékházban.

A természetfotózás szépségei mögött a néző nem észleli azokat a technikai nehézségeket, amelyekben a fotós részesül: hogyan és miként áll lesben, hogy az erdőben felbukkanó állatok, medve, róka, fajdkakas vagy a szikla peremén álló zerge lencsevégre kerüljön. A vetített képes előadásban ezekről a nehézségekről, lehetőségekről és technikai módszerekről lesz szó, és arról is, hogyan látja mindezt a fotós, mit szeretne a nézőnek közvetíteni. A fénykép hogyan alakul át emlékké.

A sorozat házigazdája dr. Farkas György.

http://idogep.transindex.ro/event