Konferenciafelhívás – Magyarország története a kora újkortól a legújabb korig

Határidő: 06/07/2019

A hódmezővásárhelyi Emlékpont, a Doktoranduszok Országos Szövetségének Történelem- és Politikatudományi Osztálya, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára és a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző, valamint Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara „Magyarország története a kora újkortól a legújabb korig” címmel, hagyományteremtő szándékkal 2019. június 13-án országos doktorandusz konferenciát szervez.

Várjuk mindazon doktoranduszhallgatók és doktorjelöltek jelentkezését, akik az adott korszakhatárokon belül magyar történettel foglalkoznak és kutatási eredményeiket bemutatnák, megosztanák a történelemtudománnyal foglalkozók fiatal nemzedékével, valamint az érdeklődő közönséggel.

A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A jelentkezési lap a felhívás végén található. Az utazási költségeket minden résztvevő maga finanszírozza. Húszperces előadásokra lesz lehetőség. A legjobb tanulmányok helyet kapnak a konferencia anyagából válogatott lektorált kötetben.

A konferencia időpontja és helyszíne: 2019. június 13. 11:00 órai kezdettel, az Emlékpont konferenciatermében (Hódmezővásárhely, Andrássy út 34.).

Jelentkezési határidő: 2019. június 7.

A konferenciát megnyitja: Dr. Döbör András PhD dékán (Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar) és Dr. Miklós Péter PhD múzeumigazgató (Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ – Emlékpont)

A konferenciaszervezés további menete:
2019. június 7. A második körlevél kiküldése.
Tartalma:

  1. Értesítés a jelentkezés elfogadásáról vagy elutasításáról
  2. A teljes és részletes konferenciaprogram
  3. A tanulmány formai követelményei

A szervezőbizottság képviselője: Dr. Zeman Ferenc PhD történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárának munkatársa

A jelentkezési lapot kitöltve a tortkonf@gmail.com e-mail címre várjuk. További felvilágosítás a fenti e-mail címen vagy a 06-30/359-54-79-es telefonszámon kérhető.

Konferenciafelhívás és jelentkezési lap

(forrás: DOSZ TEPO)